13 jún

FÓKUSZBAN: A LOGISZTIKA

  • A rendezvényre felkért kormányzati előadók kiemelten foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogyan profitálhatnak a logisztikai piac szereplői az Irinyi tervből és az Ipar 4.0 stratégiából.
  • A növekedés egyik hajtóereje 2017-ben Magyarországon a várakozások szerint a fogyasztás lesz, miközben robban az e-kereskedelem is. Konferenciánk résztvevői választ kaphatnak arra a kérdésre, hogy mi várható ennek kapcsán (megrendelések, árak, konkurenciaharc, viteldíjak, szállítási idő alakulása), és kiválthatja-e a hiányzó emberi munkaerőt a robotika, a digitális megoldások?
  • Mit hozott az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) eddig a szektor szereplőinek, és mi várható (költségek, átláthatóság, adminisztrációs teher)?
  • Kerekasztal-beszélgetésünk tagjai végigveszik majd az elmúlt években tapasztalt trendek hatását a logisztikai ingatlanok piacára Budapesten és vidéken egyaránt, és elmondják azt is, mire számítanak a következő időszakban az árak, bérleti díjak alakulása terén.
  • Sci-fi élőben – felsorakoznak a szakma legmodernebb eszközei, módszerei, alkalmazásai, a digitális forradalom nyertesei.
  • Tervezett program:
  • Jelentkezési lap:
Tervezett program:
8.30 - 9.00

Regisztráció

9.00 - 9.20

Irinyi terv és az Ipar 4.0 – Hol tartunk most, és hogyan profitálhatnak a két programból a közeljövőben a logisztikai ágazat szereplői?

Lepsényi István, Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és- szabályozásért felelős államtitkára
9.20 - 9.40

A logisztikai ágazatot befolyásoló nemzetközi tényezők várható alakulása

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője
9.40 - 9.55

A versenyképes logisztika helyzetbe hozza az ipar fejlődését.

Bíró Koppány Ajtony, az MLSZKSZ főtitkára
9.55 - 10.10 Lukács János, a Vanessia Kft. ügyvezetője az elérhető logisztikai pályázatokról 
 10.10 - 10.55

Ágazati kihívások: a munkaerőhiányra adott válaszok, az elmúlt időszakban történt szabályváltozások hatása a piaci szereplőkre itthon és a környező országokban (kötelező minimálbér, ellenőrzések, migráció okozta kihívások, stb.). Hogyan alakítja át a logisztikai ipart az információtechnológia és a robotika fejlődése?

  • Csönge Norbert, a SPAR Magyarország logisztikai vezetője
  • Árvai Csaba, a Raben Trans European Hungary Kft. ügyvezető igazgatója
  • Üveges Zoltán, a DHL üzletfejlesztési igazgatója
10.55 - 11.30 Kávészünet, networking
11.30 - 11.45

Elektromos teherszállítás - a zajtalan jövő

Nagy Zsombor, a Birdiecar alapító-tulajdonosa
 11.45 - 12.05

A PAN-LNG projekt

Bálint Norbert, az MGKKE főtitkára
 12.05 - 12.25

Tudnivalók a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM) tesztüzeméről és működéséről

Borsi Gergely, a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer projektszóvivője
12.25 - 13.10

Lesz-e Magyarország régiós logisztikai központ? Álom vagy valóság a Budapest-Belgrád vasútvonal? Tervezett magyar és nemzetközi vasúti fejlesztések potenciális piaci hatása.

  • Nagy Gábor, a COSCO Shipping Lines magyarországi vezetője
  • Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. ügyvezető igazgatója, a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja alapítója
  • Meleg Zoltán, a Locomotive Logistics Kft. ügyvezető-tulajdonosa
  • Fábián Zoltán, a Mahart Container Center ügyvezető igazgatója
  • Dr. Farkas Gyula, a Rail Cargo Hungaria Zrt. vasúti kapcsolatok vezetője
13.10 - 13.25

Városi közlekedés újratöltve

Mészáros Csaba, az Evopro Holding Zrt. elnöke
13.45

Ebéd

Regisztrációs díj*Teljes ár 25,900 Ft+Áfa (27%)KAVOSZ ügyfelek számára: 19,900 Ft+Áfa (27%)

* A mező kitöltése kötelező

  • A programváltozás jogát fenntartjuk.
  • A regisztrációs számla közvetített szolgáltatást (catering költségét) tartalmaz!
  • Konferenciát megelőző harmadik munkanapjától lemondást nem fogadunk el, és a kiállított számla sztornírozása sem áll módunkban.

Támogatóink: